Mindjárt az elején tisztáznánk, népirtókat nem szokás ünnepelni (még ha a haláluk napja is az ünneplés tárgya), úgyhogy mi sem tesszük. De mostanság ennél jobb apropó úgysem nagyon kínálkozik arra, hogy egy kínos témáról megemlékezzünk.
Az alkalom tehát egy parasztvezér halálának tizedik évfordulója. 10 éve halott Saloth Sar, Kambodzsa Brother Number One-ja, a Politique Potentielle, népszerűbb nevén Pol Pot. A sok név (erről majd később) már valamit sejtet erről az emberről, de a teljes igazságtól azért még elég távol áll.
Hogy az esetleges feszültséget rögvest feloldjuk, kezdjük mindjárt Talmage Cooley röpke kis tízpercesével...

Azt tudjuk, hogy a diktátorok sem kerülhetik el sorsukat, azaz egyszer úgyis jön valaki és megfilmesíti életüket, s halálukat. Diktátor, és itt nem feltétlenül chaplini értelemben gondolunk rájuk, mint akármilyen más celebritás szokott ugyan filmtéma lenni, de valahogy senki nem talál rajtuk fogást. Ha viszont mégis a mozgóképes megközelítés mellett döntenek, akkor nyilván vannak és lesznek, akik a távolságtartó dokumentarista vonalat választják a bemutatás eszközéül, aminek nagyjából semmi rizikója sincs. Vagy marad az életrajzi alapokon nyugvó, vagy még akár azt is nélkülöző fikciós irányvonal. Itt ugyebár szabad lehetne a pálya, de mégsem. Talán az alkotók nem tudják sokszor eldönteni, hogy tisztelegjenek-e a megidézettek nagysága és életműve előtt, vagy épp tiszteletlenek legyenek velük szemben és próbálják "érdemeiket" elbagatellizálni. A helyzet mindenesetre az, hogy a kísérletek alapjában véve kudarcra ítéltettek, márcsak az alapvető félelmek miatt is. És ezt még egy Komócsin elvtárson szocializálódott Pol Pot megyei  (értsd: Csongrád megyei) punknak is elég nehéz lenne elvitatnia. Csak apróbb képzavar, hogy Komócsint sokan már csak mint 'tér' ismerték, úgy mint 'elvtárs', már jóval kevesebben. Persze talán jobb is így.

A mindenféle elméletekre fogékonyak kedvéért érdemes a dolgok egy másik aspektusáról is szólni. Egy pillanatra ismét visszatérve a nevekhez, vizsgáljuk meg a kísértetiesen ismétlődő kezdőbetűket. Először érdemes emlékeink között bizonyos nevek, szervezetek kezdőbetűit keresgélni. Csak hogy a legközkeletűbbeket említsük, gondoljunk a Védelmi Századra (SS), a Heil Hitlerre (HH), illetve az annak megfelelő 88-ra, vagy a még hosszabb betűszavakra, mint a Ku Klux Klanra (KKK), vagy egy jópofa számsorra, a 666-ra. Ezekhez manapság a kollektív tudat szintjén csak negatív élmények kapcsolódnak. Mindehhez képzeljük hozzá Saloth Sar (SS) nevét, akit később úgy hívtak Pol Pot (PP), majd az ő gárdáját, aminek neve  - még a franciás csengésű Khmer Rouge előtt - Kmae Kraham (KK) volt.
Ha valamivel, hát az ismétlődő betűket felvonultató betűszavakkal nagyon is jól lehet sulykolni. Egyszerűen fülbemászóak, mi több még erejük is van, ami nem elhanyagolható márkanév használati szempontból sem. A névválasztás fontossága ugyan vitatható, de számtalan működő példa bizonyítja, hogy mégis kiemelt jelentőséggel bír. Pláne ha még egy jól megválasztott zászló, szimbólum vagy logo is társul hozzá, akkor a siker szinte garantált.

A meghatottságtól és zavarodottságtól egyebet mi sem tudunk mondani, mint annak idején Somogyi Imre, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága titkára a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt IV. kongresszusán, amikor is így szólt az egybegyűltekhez:
"A magyar kommunisták és a magyar nép mindig nagy figyelemmel kísérte a kambodzsai népnek a francia gyarmatosítás, az amerikai imperializmus és kiszolgálói, valamint a népellenes Pol Pot-Ieng Sary-Khieu Samphan-klikk uralma ellen folytatott hősies küzdelmét. A sok áldozatot és szenvedést követelő hosszú harcuk elvezetett a győzelemhez, a kambodzsai nép nemzeti függetlenségéhez és szabadságához. ... Az azóta eltelt idő vívmányai meggyőzően bizonyítják, hogy a kambodzsai kommunisták és a kambodzsai nép kiemelkedő sikereket ért el a múlt súlyos örökségének felszámolásában, a társadalom újjászervezésében, a gazdasági és kulturális élet helyreállításában, az ország függetlenségének megerősítésben." Továbbá még azt is mondta, hogy "nagy jelentőséget tulajdonítunk az indokínai szocialista országokkal fennálló barátságunk és együttműködésünk erősítésének. Összekötnek bennünket közös eszméink, a marxizmus-leninizmus, népeink felemelkedésének és országaink felvirágzásának ügye és az imperializmus ellen folytatott együttes harc érdekei."

És a fejlődés kétségtelen jelei már az utcán is fellelhetők. Szóval ha ezt Pol Pot látná, ami ma Phnom Penhben zajlik, egyet azért biztos csettintene...