A Gyilkos mezőket mi itthon leginkább Mike Oldfield életműve kapcsán ismerhetjük (már ha egyáltalán...), mert a filmet annak idején úgysem nagyon láthattuk, a könyvet meg biztos nem olvastuk. Pedig a szóban forgó Choeung Ek mezei egykoron nem épp a pipacsoktól voltak vörösek.
Volt ugyanis egy elszánt ember, akinek határozott víziója volt a jövőről. Valami szélsőséges agrárutópia gondolatával kacérkodott, melynek felépítéséhez - amint erre módja nyílt - tüstént neki is látott. A feladattal ugyan nem végzett, de néhány millió emberrel igen. A közhelyszámba menő, "ahhoz, hogy építs, rombolnod kell" aranyköpés tartalmi megvalósítása tehát látszólag jó úton haladt. A rombolással neki és elvtársainak sikerült végeznie.

Hogyan is feltételezhetnénk egy muszlim kocsikísérőről, hogy italos életmódot folytat? Pedig a Szingapúr és Kuala Lumpur Sentral között napi rendszerességgel közlekedtetett éjszakai vonatjáraton elcsípett hangfelvétel mégis valami ilyesmit enged sejtetni. Persze tudjuk, hogy egy hangosbemondón közreadott hajnali tájékoztatás nemcsak holmi MÁV-dolgozó számára lehet megerőltető, de a Maláj Vasutak bármely, tetszőlegesen kiválasztott alkalmazottját is rendesen kimerítheti.
Mindenesetre - legyen a dolog hátterében akár alkohol, akár csak néhány kanna élénkítő tea -  e csodálatos és rendkívül informatív  közleményhez  mi csak a legőszintébben tudunk  gratulálni.

"Navigare necesse est, ..." - talán valami hasonló blőd baromság kívánkozna egy ilyen kép mellé. Azonban ha ilyet állítanánk, akkor következetesen magát az életet is tagadnánk. Ekkorát viszont még véletlenül sem szeretnénk tévedni. Inkább egyet hangsúlyoznánk, mégpedig hogy utazni élvezet. És hogy épp mivel, az hadd legyen mindegy. A közlekedési eszköz mondjuk akár egy komp is lehet, pusztán csak azért, hogy eljussunk egyik partról a másikra...
 

Az ugyebar nem vitas, hogy mikent az aramkorbe iktatott meromuszer megvaltoztatja  az aramkor parametereit (ertsd: befolyasolja aztat), akkent a turista is modositja mikrokornyezetet. Es nem is kis mertekben.
Gondoljunk csak bele, letezik-e a vilagnak olyan helye, ahol egy megvillano lencseveg ne zokkentene ki az annak elotte gondtalanul tenykedo helyi lakost napi habitusabol? Van egyaltalan olyan utcagyerek e foldkereksegen, aki ne kezdene el azonnal pozolni a feher ember "fallikus" kamerajanak? Ugye hogy nincs.
Ahova fotomasinainkkal, videokamerainkkal belepunk, ott vegervenyesen megvaltozik minden. Es ez akar vegtelen szomorusaggal is eltolthetne bennunket, hiszen azt kell erezzuk, mi mar csak oszintetlenseggel fogunk talalkozni. Eredetiseg helyett valami olyat kapunk, amit csak nekunk, hulye turistaknak tartogatnak a helyiek.
Ezen gondolatmenet szerint pedig mar-mar azt is el kell ismerjuk, hogy a paparazzi fotozas egy oszinte dolog, hiszen az tenyleg az ellesett pillanatok mufaja. Nyilvan azert ez igy megsem igaz, mert hiszen az meg egy eroteljesen kasztosodott mufaj - csak hiressegeknek kijaro kenyelmetlenseg, hogy egy objektiv elol fejvesztve menekuljenek.
De akkor mit is lehetne tenni, amivel egy kicsit meg tudnank menteni valamit mas kulturakbol, es el tudnank csenni egy szamunkra kedves hangulatot, ugymond egy igaz erzest?
Az emberi agy tarkapacitasara ugyan apellalhatunk, de azt mindenkivel nem tudjuk megosztani. Azt is vilagosan latjuk, hogy mind az allo-, mind a mozgokep furcsa perverz magatartásformákat idez elo az alanyokban. Viszont ha vakon, csak a felterkepezendo hangkornyezetre osszpontositunk, akkor maris kaphatunk egy eselyt.
Hivjunk ehhez segitsegul egy hangfelvevo szerkezetet, amivel csak ugy jarkalhatunk anelkul, hogy tudnak mi az. Mig a fotozas vegeredmenye sok esetben valami idetlen alfolklor produkcio lesz, addig hangfelvetelnel - egyelore meg - ilyen veszelyek nincsenek. Az emberek nem tudjak, milyen baromsagot kell ilyenkor tenniuk, ezert leginkabb nem is tesznek semmit, illetve csak epp azt, amit tennenek egyebkent is. Es nekunk pont ez a jo...