Amint arra már utaltunk egy helyütt, globális színtéren meglehetősen sokan vagyunk sárosak. A Global Exchange cégfigyelő szervezet által még 2 éve összeállított feketelistán szereplő 14 multi például biztos az. Az elhíresült tanulmány azon nagyvállalatok messianisztikus ténykedéseit vette górcső alá, mellyel az emberi jogok sorozatos megsértése miatt kiérdemelték az igen elismerő, „Most Wanted” címkét.
A kedvencek közt mindenféleképpen megemlítendők a Coca-Colának tulajdonítható gyilkosságok, emberrablások és emberkínzások, továbbá a Nestlé gyerekmunkával való visszaélései, s a munkások jogainak semmibe vétele. Valójában azonban az egész lista tüneményes, érdemes azt indoklásokkal együtt olvasgatni.

Megvizsgálva a teljes szortimentet az egyből látható, hogy van ezeknek a cégeknek egy csoportja, mely valami olyan termék előállításával foglalkozik, amit mi aztán a szánkba veszünk (értsd: étel, ital és legális drogok, úgymint dohányáru, gyógyszer). A fennmaradó vállalatok pedig nagyjából a vegyi-, petrolkémiai- és fegyver biznisz nagyágyúit fedik le. Talán nem meglepő, de a díszes társaság egyike egy - ha máshonnan nem, hát a Texaco révén - jól ismert olajos cég, a Chevron. Bűnlajstromuk felettébb beszédes: környezeti- és egészségügyi károk, gyilkosságok. A részletezett indokok közt egy pontban még nemi erőszak, kínzás, kényszermunka és ehhez hasonló finomságok is szerepelnek, melynél érdemes egy kicsit elidőzni.
Az események egészen 1992-ig nyúlnak vissza, a helyszín Burma. Az Andamán tengertől Burmán keresztül Thaiföldre tartó csővezeték építését a katonai vezetés társadalmi munkában tervezte megvalósítani, melynek lényege az volt, hogy az érintett területek, dzsungelek lakóit - fegyvert szegezve rájuk - megkérték, hogy ugyanmár segítsenek összehozni a végzetesen sikerre ítélt projektet. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a megvalósításban a mianmari kormány karen lakossággal (róluk majd egy másik alkalommal) szembeni népesség szabályozási elképzelései elsőrendű szerepet kaptak. Nyomatékosítva a hatalom elképzeléseit, a szervek nem riadtak vissza a nemi erőszaktól vagy a rabszolga munkára való kényszerítéstől sem. A problémát tehát a Yadana projekt okozta, mely építésének hátterében egy csendestárs húzódott meg: a Chevron egyik leányvállalata, a gázban utazó Unocal, karöltve egy másik óriáscéggel, a Total olajvállalattal.
De hogy a történet ne legyen olyan szomorú, a meghurcoltatásokban érintett burmai lakosok közül 15 falusi emberke gondolt egyet. Úgy érezték, hogy a világvállalatok által támogatott tisztogatási hadművelet szélesebb nyilvánosságot kíván, ezért ügyüket 1995-ben bíróság elé vitték. A per tárgya pedig emberi jogok megsértése Burmában, beleértve a nemi erőszakot, kínzást, kényszermunkát és kényszerű költöztetést. Ennek alapján készített aztán egy dokumentumfilmet a bolgár születésű Milena Kaneva is.
A Total Denial (teljes címén "Total Denial - Doe vs. Unocal") című 2006-ra elkészült film az USA-ban csak idén augusztusban került hivatalos forgalmazásba. Ennek fényében, no meg a szeptember végi mianmari vérengzések ismeretében lehet érdekes az a nyilatkozat, melyet az egyik érintett cég tett. A Total mélységes aggodalmát fejezte ki az emberi jogok sorozatos megsértése miatt, mintegy helytelenítve azt a militarista megoldási képletet, melyet a junta a több ismeretlenes emberi egyenletek rendezésére talált ki. Nos, ha minden igaz, ezt hívják jobb helyeken kifinomult diplomáciai érzéknek.