Most, hogy a világsajtó figyelmét végre felkeltette Mianmar (vagy ha szolidárisak szeretnénk lenni, akkor Burma), talán ismét felfedeznek egy-két elfeledett, no és persze évszázadokon át szivatott etnikumot a régióban.
A Mianmarban jegyzett 135 népcsoport egyike a törzs. Ők tágabb értelemben karennik, tehát vörös karenek, még más néven kayahok, akik Mianmar Kayah Államából menekültek át Thaiföldre egy jobb élet reményében. A népcsoportot alkotó 10 további etnikai csoport egyike a kayanok (néha Ka-Yun), azaz a padaungok törzse. És hogy egy kicsit bonyolítsuk a helyzetet, a thaiok a hosszúnyakúakat „Karen Long Neck” hegyi törzsként hirdetik, vagy épp kariangokként emlegetik.
Észak-Thaiföldön gyakorlatilag árucikké váltak, egyfajta „emberkertekben” (melyek végül is saját élőhelyeik) mutogatják őket, s gyakorlatilag olyan jól tejelnek tulajdonosaiknak, hogy az általuk termelt jövedelmen a thaiok, de még a burmai ellenállás is osztozik.
A padaungok a dél-afrikai Ndebele törzsön is túltesznek test modifikáció terén. Az ősi módszerről sokan úgy gondolják, hogy nyaknyújtás. Valójában azonban a módszeresen felhelyezett rézspirál hatására a nyakcsigolyák távolodnak el egymástól, a csigolyák közti ínszalagok pedig ezzel együtt meghosszabbodnak. Az 5 kilós súly tehát büszke viselőjének a kulcscsontját, felső bordáit, mellkasát nyomja lefelé, s ezáltal deformálja is azt. Aggodalomra viszont semmi ok, hiszen itt is a fokozatosság elve érvényesül, így a szervezetnek van ideje hozzászokni a megváltozott állapothoz, tehát az élet ettől még vidáman megy tovább...